Futazás, Prágában!

Mesi és a GoodFoot Team egy része ismét bevette Európát, legutoljára Prágában rótták a kilométereket. :) Élménybeszámoló következik.

Tavaly beszélgettünk már arról, hogy jó lenne kipróbálni magunkat 2018-ban is egy külföldi versenyen. A prágai félmaratont néztük ki, mivel már mindegyikünk járt ott korábban és a távolság sem tűnt leküzdhetetlennek. 

A tervből valóság lett, a verseny előtti péntek reggel már utaztunk is a cseh főváros felé. 

A rajtcsomagért még péntek délután elmetróztunk, amely a verseny központi helyszínétől jóval távolabb volt.

A verseny napjára nagyon jó időt ígértek és szerencsénkre így is lett. 

A pálya nagyon hasonló a budapestihez, többnyire a Moldva folyó mentén halad. A szintkülönbség minimális és nem csak az óvárosról szólt, megnézhettük Prága külvárosi szakaszait is. Mintha Budapestet ide hozták volna.

A rajt 10-kor volt, mi már 8 óra körül a helyszínen voltunk. Átöltözés, készülődés, el is telt az idő és már kereshettük is a rajtzónában a helyünket. A rajtzónába a rajtszámon található betűjel alapján engedték be az embereket, mindenkit csak a saját zónájába. Persze a kordonon belül már volt némi keveredés.

Apa előbbről indult, jó futást kívántunk egymásnak, s itt elvált az utunk. Krisztiánnal a kétórás iramfutót néztük ki magunknak, ezért a mezőny vége felé törtünk magunknak utat Ahogy közeledett a rajt, úgy nőtt egyre nagyobbra a tömeg. A mezőnyt természetesen főleg csehek alkották, de lehetett látni jó pár német és olasz futót és voltak svédek, angolok is. Hogy ki honnan jött azt a rajtszámán lévő kis zászlóról lehetett megállapítani. 

Megtörtént a visszaszámlálás és a hangszóróból hallottunk a rajtpisztoly hangját. Kissé fura módon egy komolyzenei tétel dallamaira lassan lépkedve indult a tömeg. Igaz a tömeg ritmusa sem volt túl gyors, így a kezdő sebességhez teljesen passzolt is. Néhány perc múlva elértük a rajtvonalat, ahonnan már el tudtunk kezdeni kocogni. 


A rajt után a pálya viszonylag szűk volt, a tömeg pedig nagy. Nehezen lehetett haladni, amit tovább nehezített az utat burkoló macskakő.

Egy darabig együtt haladtunk Krisztiánnal, aztán a sok kerülgetésnek köszönhetően elkeveredtünk egymás mellől. A hátizászlóval felszerelt iramfutót nem tévesztve szem elől, egyenletes tempóban haladtam előre. 

Körülbelül 6 kilométernél jártunk mikor szembe jött velünk a mezőny és a tömegben édesapám,

egymást üdvözölve, biztatva haladtuk tovább.

A mezőny végig elég sűrű volt, a pálya sokszor villamos sínek között, vagy kockaköveken haladt, amit frissítő pontok környékén elhajigált poharak, nedves szivacsok kerülgetése még izgalmasabbá tett.


Kb. a 11. kilométer után a rajt/cél területhez értünk vissza, ahol a hídon át vezetett tovább az útvonal. Itt szemben már száguldott mezőny eleje a cél felé. Mivel profikról van szó, annyira nem ütött szíven a dolog.


A 19. kilométert jelző tábla elég nagy löketet adott, innen már nincs visszaút gondoltam, induljon a hajrá. Próbáltam beleadni a maradék erőmet, de a hídon olyan sűrű volt a tömeg, hogy keményen kellett cikázni, hogy előrébb juthasson az ember lánya. A hídon átérve 200 méterrel a cél előtt a nevemet hallom a szurkoló tömegből (hát persze apa már beért) sikerült még egy kicsit meghúzni, és már futottam át a piros szőnyeggel leterített célvonalon. 

A rendezés kitűnő volt. A tömeg, a kövezet és a villamos sínek miatt nem biztos, hogy ez a pálya lesz a kedvencünk, de eredményesen és pozitív élményekkel gazdagabban hagytuk el Prágát, úgyhogy másnak is ajánlani tudjuk ezt a versenyt.


Eredmények:

Összesen 10.115 fő teljesítette a 20. Sportisimo Prága Félmaratont, nálunk a képzeletbeli dobogó az alábbiak szerint alakult.


Helyezés Név Nettó idő Rajtszám Nemzetiség Korcsoport Klub

2658 László Petz 1:47:05 2801 HUN M60 GoodFoot Running Sportegyesület

6863 Krisztián Pődör 2:04:51 5454 HUN MAM GoodFoot Running Sportegyesület

7214 Emese Petz 2:07:15 F2977 HUN WAM GoodFoot Running Sportegyesület


 

Borítókép: http://all-czech.com



Hírlevél

Íratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le semmiről.


Támogatóink